Általános Szerződési Feltételek
A CEGPROFIT üzleti, gazdasági kapcsolatépítő szolgáltatás, amely a CÉGPROFIT Tagok részére az Interneten keresztül érhető el. A Szolgáltatáson keresztül lehetővé válik, hogy a Tagok más, regisztrált Tagok adatlapjához hozzáférjenek. A Szolgáltatást a CÉGPROFIT.com weblapon alapuló vállalkozás ( székhelye: 4400, Nyíregyháza, Belső Körút 37.) biztosítja. A Szolgáltatás a Tagok számára bizonyos szolgáltatások tekintetében ingyenesen, míg meghatározott szolgáltatások kizárólag PROFIT 1, 2, 3 Tagok számára, előfizetéssel érhetők el.
Az általunk biztosított Szolgáltatást kizárólag Tagok vehetik igénybe. Mielőtt a regisztrációval az Ön cége is Taggá válna, kérjük figyelmesen olvassa el az alábbi szerződési feltételeket, mivel azok a közöttünk létrejövő szerződéses megállapodás alapját képezik. Ha egyetért jelen Szerződési Feltételekkel, kérjük jelölje be a regisztrációs lap alján található négyzetet, amely a következőt jelképezi: "A CÉGPROFIT Szolgáltatás használatára vonatkozó szerződési feltételeket elolvastam, azokat elfogadom és azokkal egyetértek." A négyzet bejelölése által kötve lesz az alábbi szerződéses feltételekhez, ezért amennyiben nem ért egyet azokkal, kérjük, ne regisztráljon Tagként. Regisztrációjára haladéktalanul visszaigazolást küldünk az ÖN által megadott e-mail címre, mely az ajánlat elfogadását jelenti. Amennyiben regisztrációját az elküldéstől számított 48 órán belül nem igazoljuk vissza, ajánlati kötöttsége megszűnik.
Az alábbiakban olvasható a Szolgáltatás igénybevételére vonatkozó írásbeli Megállapodás a CÉGPROFIT.COM szolgáltatójával. Ahhoz, hogy Tagként regisztráljon és igénybe vehesse a Szolgáltatást, egyet kell értenie jelen Szerződési Feltételekkel, melyek kötelezőek Önre nézve. A Szerződés és a szerződéskötés nyelve a magyar.
1./ Meghatározások
Jelen Szerződési Feltételekben az alábbi szavak a következő jelentéssel bírnak - hacsak a szövegkörnyezetből más nem következik:
1.1./ "Megállapodás" vagy "Szerződés": Az Ön között és közöttünk létrejött, a Szolgáltatás igénybevételére vonatkozó, jelen ajánlati Feltételekben foglalt előírásokat tartalmazó megállapodás.
1.2./ "Szellemi Tulajdonhoz fűződő jogok": bármely szabadalom, adatbázishoz fűződő jog, szerzői jog, mintaoltalom (akár bejegyzett, akár nem), védjegy (akár bejegyzett, akár nem), kereskedelmi név és bármely hasonló, szerzői jogi vagy iparjogvédelmi oltalomban részesülő szellemi alkotás, bárhol is létezzen a világon, a védelmükre vonatkozó jogosultságokkal együtt.
1.3./ "Tag": bármely személy, akinek tagságát elfogadtuk, és akinek a tagsága jelenleg fennáll, beleértve az érvényes előfizetéssel nem, illetve az PROFIT 1, 2, 3 előfizetéssel rendelkező Tagokat is.
1.4./ "VIP Tag": Azon Tagjaink, akik az PROFIT 3 előfizetéssel rendelkeznek VIP Tagnak minősülnek.
1.5./ "Közzétenni": bemutatni, kiállítani, küldeni, terjeszteni, közvetíteni, hozzáférhetővé tenni és/vagy kiadni bármely információt, adatot és/vagy bármely más, a Szolgáltatásra vonatkozó anyagot. A "közzétett" és a "közlés" kifejezések ennek megfelelően értelmezendők.
1.6./ "Adatlap": az a lap, amely a Ön cégére vonatkozó adatokat, fényképeket és/vagy információkat tartalmazza.
1.7./ "Szolgáltatás": a szolgáltatás, előfizetés esetén beleértve a PROFIT 1, 2, 3 Szolgáltatásokat is, melyet az Ön számára biztosítunk, beleértve - nem kizárólagosan - a weboldal böngészését, a weboldalon keresztül történő kapcsolatteremtést más Tagokkal, és/vagy azt, hogy más Tagok kapcsolatba lépjenek Önnel, valamint azt, hogy információt tegyen közzé a weboldalon.
1.8./ "Felhasználó": bármely személy, aki a weboldalt böngészi.
1.9./ "Mi": jelenti a CÉGPROFIT.COM-ot, illetve a szolgáltatást biztosító vállalkozást (elérhető a fent részletezett címen)
1.10./ "Weboldal": Weboldalunk a WWW.CEGPROFIT.COM URL-en, vagy bármely olyan más URL, melyet arra használunk, hogy a Szolgáltatást időről időre biztosítsuk.
1.11./ "Ön" vagy az "Ön cége": azon személy vagy cég, akinek a Szolgáltatásra vonatkozó tagfelvételi jelentkezését elfogadtuk.
2./ Belépés és regisztráció
Jelen Szerződési feltételek elfogadásával kijelenti és szavatolja a következőket:
2.1./ A regisztráció időpontjában betöltötte 18. életévét és teljes cselekvőképességgel rendelkezik.
2.2./ Nem ítélték el személyhez fűződő jogok megsértésével kapcsolatos ügyben, vagy gazdasági bűncselekmény elkövetéséért, valamint nem áll semmilyen büntető ítélet vagy határozat hatálya alatt.
3./ Alapvető rendelkezések
3.1./ Jelen megállapodási ajánlat, annak Ön által történő elfogadásával egy hatályos Szerződéssé válik közöttünk és Ön között.
3.2./ Ezen feltételek (melyeket időről időre módosíthatunk) kizárnak közöttünk bármely egyéb megállapodást és szerződési feltételt, valamint tudomásul veszi, hogy jelen szerződési feltételekhez kötve van (az általunk időről időre módosított formában).
3.3./ Jelen szerződési feltételek (az általunk időről időre módosított formában) hatályon kívül helyeznek és felváltanak bármely, előzőleg Önnel közölt szerződéses feltételt.
3.4./ Fenntartjuk a jogot, hogy jelen szerződési feltételeket bármikor megváltoztassuk. Jelen szerződési feltételek módosítása esetén, a frissített feltételeket a változást követően haladéktalanul közzétesszük a Weboldal Szerződési Feltételek pontjában és ezzel egyidejűleg erről Önt e-mailben vagy a weboldalon közzétett felhívással értesítünk.
3.5./ Azáltal, hogy a módosított szerződési feltételeknek a Weboldalon való közzétételét követően a Szolgáltatást továbbra is igénybe veszi, elfogadja a módosított feltételeket, és a módosított Megállapodás Önre nézve kötelező érvényű lesz. Amennyiben a módosított szerződési feltételekkel nem ért egyet, jelen Megállapodást bármikor felmondhatja a nekünk küldött e-mail formájában, a ”Kapcsolat” menüpont alatt.
3.6./ Vállalja, hogy nem bízik meg semmilyen kijelentésben és/vagy garanciában, amelyeket nem Jelen szerződési feltételeknek megfelelően tettek.
3.7./ Fenntartjuk a felügyelet jogát, valamint a jogot arra, hogy a jelen Megállapodásban meghatározott okokból eltávolítsunk bármely információt, fényképet és/vagy bármely más, Ön általa közzétett anyagot.
3.8./ Fenntartjuk a tagfelvételi jelentkezések elutasításának, valamint a tagság megszüntetésének jogát.
3.9./ Fenntartjuk a Szolgáltatás megváltoztatásának jogát, ahogyan azt időről időre jogszabályváltozások, vagy alkalmazandó biztonsági előírások megkövetelhetik, feltéve hogy ezek nincsenek alapvetően káros hatással a Szolgáltatás minőségére.
3.10./ A Szolgáltatás és a Weboldal kizárólag cégek, vállalatok, vállalkozások gazdasági, üzleti célú felhasználására szolgál. Jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok vagy bármely egyéb személyegyesülések válhatnak Tagokká, és a Szolgáltatást vagy a Weboldalt üzleti, gazdasági célra használhatják fel. A Tagok használhatják a Szolgáltatást kereskedelmi-, reklám-, illetve egyéb üzleti célra, de harmadik személyek részére nem adhatnak ki semmilyen adatot, melyhez a Szolgáltatáson keresztül jutottak hozzá. A Szolgáltatás vagy a Weboldal a Megállapodásban foglaltakkal ellentétes, jogellenes vagy jogosulatlan használata - beleértve a Tagok felhasználónevének és/vagy e-mail címének gyűjtését elektronikus vagy más formában, kéretlen e-mail üzenetek küldése és jogosulatlan framing céljából, vagy linkek kapcsolását a Weboldalhoz - az eset kivizsgálását, a Megállapodás pénz-visszatérítés nélküli azonnali hatályú felmondását és a szükséges jogi lépések megtételét vonja maga után, beleértve korlátozás nélkül a polgári és büntető peren kívüli és peres utat is.
3.11./ A jelen Megállapodásban foglaltak alapján a Tagok felelnek az általuk közzétett információért. Hamis, valamint jogsértő adatok közzététele a Megállapodás azonnali hatályú felmondását és a Tag kizárását vonja maga után. Mindazonáltal felhívjuk figyelmét, hogy korlátozottan tudjuk ellenőrizni a minőséget, kompatibilitást vagy a Tagok biztonságát, továbbá bármely, a Weboldalon közzétett közlés igazságtartalmát, pontosságát vagy teljességét. Mivel nem minden esetben vizsgáljuk felül a Weboldalon található közléseket, annak tudatában köti meg jelen Megállapodást, hogy a többi Tagra vonatkozó információ, a jelen Szerződési feltételekben található tilalmak dacára pontatlan vagy megtévesztő lehet.
4./ Díj és díjfizetés
4.1./ A Szolgáltatás egy része csak díj fizetése ellenében, úgynevezett PROFIT 1, 2, 3 előfizetéssel rendelkező Tagok számára vehető igénybe.
4.2./ A PROFIT 1, 2, 3 Szolgáltatások leírása, valamint azok mindenkori előfizetési díjai a Weboldalon az ”Információ” menüpontban olvashatók, az említett oldalon található információk Jelen Szerződési Feltételek részét képezik. Az előfizetési díjak időről időre változhatnak. Az előfizetési díjak bármely növekedésének közzététele is a fent említett menüpontban történik, és a közzététel napjától hatályos.
4.3./ Áraink bruttó árat tartalmaznak. A tévedésből hibásan feltüntetett díjakért felelősséget nem vállalunk.
4.4./ Meg kell fizetnie minden, a Megállapodás alapján járó teljes díjat a Weboldalon található fizetési módozatok valamelyikén.
4.5./ Nem jár pénz-visszatérítés a Szolgáltatás olyan üzemszüneteire vagy elérhetetlenségeire, amelyek nem nekünk felróható technikai problémákra vezethetők vissza.
5. Az Előfizetés időtartama
5.1. Profit 1, 2, 3 előfizetési csomagjaink egy éves időtartamúak, a lejárat végén nincs automatikus megújulás.
5.2. Azok az Előfizetett ügyfeleink, akik valamilyen oknál fogva elmulasztják meghosszabbítani előfizetésüket, az előfizetés lejártával visszakerülnek Regisztrált státuszba.
6./ A Tag kötelezettségei
6.1./ A Tag:
6.1.1./ Véleménynyilvánítási szabadságát csak mások jogainak sérelme nélkül jogosult gyakorolni.
6.1.2./ Közzé teheti cége elérhetőségi adatait, úgymint telefonszámát, székhelyének/telephelyének címét az Adatlapon, illetve az általunk kért információkat, mely által közvetlenül elérhetővé válik. Nem tüntetheti fel az adatlapon, a Keres-Kínál rovatban, a Céges hírek rovatban, az Álláshirdetés rovatban saját URL-jét valamint e-mail címét.
6.1.3./ Nem továbbíthat és/vagy tehet közzé információt, képet vagy bármely más olyan anyagot, amely ellentétes bármely jogszabállyal, szabályzattal, rendelkezéssel vagy bármely harmadik személy jogait sérti (beleértve többek között a szellemi tulajdonhoz fűződő jogokat és a személyiségi jogokat, így különös tekintettel mások névhez, képmáshoz fűződő jogainak, valamint emberi méltóságuknak, jó hírnevüknek, és a kiskorúak védelmére vonatkozó jogszabályoknak a tiszteletben tartására). A Tag a regisztrációkor kizárólag saját termékéről készült felvételt jogosult feltölteni.
6.1.4./ Használhatja a Szolgáltatást más weboldal, szolgáltatás és/vagy üzlet reklámozására, ellenben nem ajánlhat fel vagy reklámozhat szexuális szolgáltatást.
6.1.5./ Szerezhet a tagok közül új ügyfeleket, adhat vagy vehet termékeket és/vagy szolgáltatásokat a Szolgáltatás igénybevételével.
6.1.6./ Nem élhet vissza semmilyen módon a Szolgáltatással, vagy bármely, a Szolgáltatás útján közzétett információval.
6.1.7./ Nem kísérelhet meg jogosulatlan hozzáférést elérni bármely, a Szolgáltatáson található információhoz, vagy bármely, a Szolgáltatást biztosító hálózathoz.
6.1.8./ Nem tehet közzé és/vagy másolhat le semmilyen módon információt vagy anyagot melyhez, mint szellemi termékekhez fűződő jogok mást illetnek, kivéve ha előzetesen megszerezte a jogosult hozzájárulását.
6.1.9./ Nem másolhatja le sem egészében, sem részben a Weboldalon található információkat, adatokat (beleértve - nem kizárólagosan - más Tagok adatlapján található információkat is) a jelen Megállapodásban lefektetettektől eltérő célból.
6.1.10./ Nem küldhet körleveleket, spam-eket vagy hulladék e-mailt más Tagoknak.
6.1.11./ Semmilyen módon nem adhatja át, ruházhatja át, oszthatja meg felhasználói jogosultságait és/vagy jogosíthat fel bármely harmadik személyt a szolgáltatás helyette történő használatára.
6.1.12./ Nem továbbíthat és/vagy tehet közzé és/vagy e-mailezhet más Tagnak olyan információt, képet és/vagy más anyagot, amely pornográf, fajgyűlölő, sértegető, rágalmazó, megbotránkoztató, fenyegető tartalmú, becsületsértő és/vagy trágár. Büntetőjogi felelőssége tudatában nyilatkozik, hogy a Weboldalon a Btk 195/A §-a szerinti tiltott pornográf felvétellel történő visszaélést nem követ el.
6.1.13./ Nem továbbíthat és/vagy tehet közzé és/vagy e-mailezhet más Tagnak olyan információt, képet és/vagy más anyagot, amely alkalmas arra, hogy más Tagok politikai és/vagy vallási meggyőződését sértse, illetve amelynek birtoklása, közzététele, továbbítása jogszabályba ütközik.
6.1.14./ Nem tölthet fel a Szolgáltatásra olyan anyagokat, amelyek vírust tartalmaznak, vagy szerzői jogi védelem alá esnek.
6.1.15./ Nem kísérelheti meg más Tagok e-mailjeit elfogni.
6.1.16./ Nem használhat olyan berendezést, szoftvert vagy programot, melyek megkísérelnek beavatkozni a Weboldal rendeltetésszerű használatába.
6.2./ Amennyiben megsérti a fenti szabályok bármelyikét, úgy - a 8. fejezetben található rendelkezések alkalmazása tekintetében jogfenntartással élve - , jogot képezhetünk egyenlege zárolására, a kérdéses üzenetek, illetve tartalom automatikus törlésére, Adatlapja akár részben, akár egészben történő közzétételének meggátolására, és/vagy a Szolgáltatáshoz való hozzáférése zárolására, a Szolgáltatásból való kizárásra akár részben, akár egészben, időszakosan vagy véglegesen, kártérítés vagy bármely visszafizetés nélkül, az esetleges büntető-és/vagy polgári jogi következmények mellett.
7./ Adatlap
7.1./ Tudomással bír arról, hogy más Felhasználók Adatlapját megjeleníthetik.
7.2./ Amennyiben saját magáról bármely bizalmas vagy kényes információt közzétesz és/vagy másnak kiad, azt kizárólag saját felelősségére teszi.
7.3./ Ön is megjelenítheti más Tagok Adatlapját és adatait.
7.4./ Kifejezetten szavatolja, hogy az Ön által közzétett összes információ:
7.4.1./ hiteles, igaz, teljes, nem félrevezető, valamint
7.4.2./ vállalja, hogy azokat rendszeresen aktualizálja, így azok hitelesek, igazak, teljesek és nem félrevezetők maradnak más Tagok részére akkor is, ha helyzete számottevően megváltozik.
7.5./ Fenntartjuk a jogot, hogy Adatlapját időről időre ellenőrizzük, módosítsuk és/vagy töröljük, ha az a jelen Megállapodás rendelkezései értelmében módosításra vagy törlésre szorul.
7.6./ Kizárólagos felelősséget vállal a Szolgáltatáson keresztül közzétett, és más tagok részére továbbított Adatlapja tartalmáért.
7.7./ A 7.6. pontban foglaltakból adódóan tudomással bír arról, hogy kizárólag a Tagok felelősek az általuk közzétett információkért. A Tagoknak kell biztosítaniuk, hogy a megadott adatok a valóságnak megfelelnek, és az ő cégükre vonatkoznak. A szándékosan és/vagy csalárd módon megadott hamis adatok jogi lépéseket vonhatnak maguk után, valamint a Megállapodás azonnali hatályú felmondásához vezethetnek. A PROFIT 1, 2, 3 Tag azonban ebben az esetben is köteles az általa még meg nem fizetett díjakat az igénybevett szolgáltatásokért megfizetni, díj-visszaigénylésre pedig nincs joga.
8./ A Tagság, és/vagy a PROFIT Tagság megszűnése
8.1./ Rendes felmondás
8.1.1./ Tagság megszüntetése felmondással:
A Tagok tagságukat bármikor, bármely okból, azonnali hatállyal felmondhatják elektronikus levélben (a főoldali "Kapcsolat" linkre kattintva írhat nekünk e-mailt). A Tagságot mi is bármikor, indoklás nélkül és azonnali hatállyal felmondhatjuk. A jelen pont szerinti felmondás a 9.1. pont szerinti jogkövetkezményeket vonja maga után.
8.2. A Szolgáltatót megillető rendkívüli felmondási jog
8.2.1./ Amennyiben
8.2.1.1./ PROFIT 1, 2, 3 Tagként elmulasztja bármely fizetés esedékességének időpontját, PROFIT Tagságát azonnali hatállyal felmondhatjuk (a 9.2. pont szerinti jogkövetkezmények mellett) és visszahelyezzük Regisztrált státuszba. A jelen pont szerinti felmondás az esedékes díjak megfizetése alól nem mentesíti.
8.2.1.2./ Amennyiben az esedékes, elmaradt összeget a mulasztással érintett időszakon, de legfeljebb az esedékességtől számított 3 napon belül kiegyenlíti, PROFIT Tagsága az érintett előfizetési periódusból hátralévő időszakra helyreáll.
8.2.1.3./ Amennyiben az elmaradt összeg megfizetésére a mulasztással érintett időszakon, de legfeljebb az esedékességtől számított 3 napon belül nem kerül sor, a 8.2.3./ pont rendelkezései megfelelően alkalmazásra kerülnek.
8.2.2./ Amennyiben:
8.2.2.1/ Megsérti jelen Megállapodás feltételeit vagy valamely jogszabály rendelkezéseit, legyen a szerződésszegés vagy jogszabályszegés akár egyszeri, akár folytatólagos; vagy
8.2.2.2./ Az Önhöz intézett felhívásunktól számított 3 napon belül elmulasztja biztosítani az elégséges információt ahhoz, hogy megállapíthassuk bármely, Ön által közzétett információ hitelességét és/vagy érvényességét, vagy amennyiben elmulasztja az olyan információ eltávolítását, amely sérti jogainkat vagy mások jogait, ez esetben fenntartjuk a jogot, hogy bármely, 8.2.3. pont szerinti jogunkat további értesítés, kötelezettség vagy bármely más kimentési lehetőség biztosítása nélkül gyakoroljuk.
8.2.3./ Amennyiben a 8.2.1.3 illetve a 8.2.2. pontokban meghatározott események bármelyike Önnel kapcsolatban bekövetkezik, jogunkban áll:
8.2.3.1./ azonnali hatállyal felmondani Tagságát, azaz jelen Megállapodást és regisztrációját törölni;
8.2.3.2./ azonnali hatállyal, figyelmeztetés nélkül felfüggeszteni és/vagy megszüntetni hozzáférését a Szolgáltatáshoz, az Ön által feltöltött tartalmakat törölni és/vagy
8.2.3.3./ úgy rendelkezni, hogy valamennyi, Ön által teljesítendő pénzszolgáltatás azonnali hatállyal esedékessé és fizetendővé válik és követelhető,
8.2.3.4./ mindezek mellett pénz-visszafizetési kötelezettségünk nincs.
8.3./ Adatai törlése iránti eljárás
8.3.1./ A 14.9. pont szerint bármikor jogában áll nyilvántartott adatai törlését kérni tőlünk. Amennyiben:
8.3.1.1./ Nem minősül PROFIT1, 2, 3 Tagnak, a 8.1.1. pont szerint bármikor gyakorolható, azonnali hatályú felmondása nyilvántartott adatai egyidejű törlését is maga után vonja. Adatai törlését bármikor, indok- és korlátozásmentesen, előfizetési időszaktól függetlenül kérheti, azonban az Ön által már kifizetett díjakat visszafizetni nem vagyunk kötelesek.
8.4./ Elállás
8.4.1./ PROFIT 1, 2, 3 Tagként jogában áll a szerződéstől annak megkötését követő 8 napon belül indoklási kötelezettség nélkül elállni. Ezt úgy teheti meg, hogy az Ön cége által megfogalmazott kérvényt elpostázza ( Cégprofit.com, 4400 Nyíregyháza, Belső krt. 37./C ), címünkre. Elállása esetén a 9.1. pont szerinti jogkövetkezmények azonnali hatállyal beállnak. Továbbá haladéktalanul, de legkésőbb az elállást követő 30 napon belül visszatérítjük az Ön által kifizetett díjat, a díj visszautalásával felmerülő esetleges költségek bennünket terhelnek. Kérjük, vegye figyelembe, hogy elállási jogát nem gyakorolhatja, ha a 8 napos elállási határidő lejárta előtt a szolgáltatás teljesítését az Ön beleegyezésével megkezdtük.
8.4.2./ A PROFIT 1, 2, 3 Tagnak nem minősülő Tagok az általuk igénybe vehető szolgáltatásokhoz ingyenesen férnek hozzá, ezért őket külön elállási jog sem illeti meg. Azonban e Tagok a 8.1.1. pont szerinti felmondási jogukat bármikor - így a szerződés megkötését követő 8 napon belül is - korlátozásmentesen gyakorolhatják, melynek jogkövetkezményei számukra az elálláséval megegyezők.
9./ A tagság és az előfizetés megszűnésének jogkövetkezményei
9.1./ A Regisztrált Tagság megszűnésekor adatlapja azonnal törlésre kerül, és valamennyi, jelen szerződésből eredő tagsági joga azonnali hatállyal megszűnik.
9.2./ PROFIT 1, 2, 3 Tagsága megszűnésekor csupán előfizetése és a PROFIT Tagsággal járó kapcsolattartási többletjogai szűnnek meg (a 8.2.3.5, és a 8.4.1 pontokban szabályozott esetek kivételével, mely esetekben a 9.1. pont szerinti jogkövetkezmények is beállnak). Azon egykori PROFIT 1, 2, 3 Tagok, akiknek csak PROFIT Tagsága szűnt meg, Regisztrált Tagoknak minősülnek; a Regisztrált Tagsággal járó jogok illetik illetve kötelezettségek terhelik őket.
10./ Szellemi Tulajdonhoz fűződő jogok és titkosság
10.1./ A Szolgáltatásra és a Weboldalra vonatkozó, valamennyi szellemi tulajdonhoz fűződő jog kizárólagos tulajdonunkat képezi.
10.2./ A Megállapodás elfogadásával nyilatkozik és szavatolja felénk, hogy az Adatlapján található információt Ön tette közzé, és Ön az adatlap egyedüli alkotója.
10.3./ Vállalja, hogy titokban tartja és - a jelen Megállapodásban szándékolt célokat kivéve - nem használ fel semmilyen, a Szolgáltatásra vonatkozó információt, amelynek birtokába jutott, vagy amelyeket megtudhat - kivéve a köztudomású információt, vagy amely információ kiadását jogszabály írja elő.
10.4./ Megteszünk minden ésszerű erőfeszítést aziránt, hogy személyes adatait, úgymint Kapcsolat tartó személy nevét, e-mail címét, telefonszámát, cégjegyzékszámát, vagy vállalkozói engedély számát titokban tartsuk, és vállaljuk, hogy nem adunk ki ilyen információt - kivéve, ha az információ köztudomású, vagy kiadását jogszabály írja elő.
10.5./ A védjegyek, logók, grafikák, fényképek, animációk, videók és szövegek, amelyek a WWW.CEGPROFIT.COM oldalon megjelennek, a CÉGPROFIT.COM szellemi tulajdonát képezik, és nem többszörözhetők, nem használhatók, nem adhatók ki, nem terjeszthetők, nem képezhetik adásvétel tárgyát, és nem jeleníthetők meg kifejezett, előzetes, írásos engedélyünk nélkül.
10.6./ Az összes programnak és az abban szereplő tartalmaknak, anyagoknak, (akárcsak márka- és kereskedelmi neveknek) a használata kizárólag a jelen Megállapodásban megnevezett célokra megengedett.
11./ Szavatosság
11.1./ A Szolgáltatást jelenlegi formájában biztosítjuk az Ön számára, és nem garantált, hogy a Szolgáltatás vagy annak bármely része meg fog felelni követelményeinek, céljainak és/vagy elvárásainak. Mi csupán a Szolgáltatást biztosítjuk, nem pedig annak eredményességét, így nem felelünk azért, ha az előfizetés tartama alatt nem jön létre üzleti, gazdasági kapcsolata más Tagokkal.
11.2./ Nem szavatolunk a Szolgáltatáson keresztül hozzáférhető információkért semmilyen formában.
11.3./ Nem vállalunk szavatosságot a Szolgáltatásban, annak eredményeiben, hozzáférhetőségében, és/vagy a háborítatlan használatában bekövetkezett olyan hibákért, melyek a telefonhálózat vagy a vonalak, a számítógépes online rendszerek, szerverek vagy szolgáltatók, számítógépes berendezések, szoftverek, e-mail, vagy az Internet zsúfoltságából, nem megfelelő működéséből adódnak.
12./ A Szolgáltatás használata
12.1./ A Weboldal csupán egy olyan felület, amely arra szolgál, hogy a Tagok saját cégükről információt tegyenek közzé, és hogy lehetővé tegye az Ön számára, hogy saját belátása szerint kapcsolatba lépjen más Tagokkal a Szolgáltatáson keresztül.
12.2./ Kijelenti, hogy tudomással bír arról, hogy az információk, amelyeket más Tagok Adatlapjukon közzétesznek, csupán azt tükrözik, ahogyan ők saját cégüket, vállalkozásukat jellemzik.
12.3./ Nem ellenőrzünk le minden egyes Adatlapot a tekintetben, hogy azok helyesek és nem félrevezetők-e. Nem állítjuk vagy szavatoljuk, hogy az Adatlapokon szereplő információk helyesek, és nem vállalunk semmilyen kötelezettséget arra nézve, hogy ellenőrizzünk bármely információt, bármely Adatlapon.
12.4./ Mielőtt valamely Adatlapon található információra, vagy olyan információra hagyatkozva cselekedne, amelyhez a Szolgáltatáson keresztül jutott hozzá, javasoljuk - saját költségén - tegyen meg minden olyan erőfeszítést, melyről úgy gondolja, hogy szükségesek ahhoz, hogy megbizonyosodjon az információk igazságtartalmáról és helyességéről.
12.5./ Amennyiben a Szolgáltatáson keresztül bárkivel találkozót egyeztet, ezt saját kockázatára teszi. Javasoljuk, tegyen meg minden óvintézkedést, amelyet személyi biztonsága szempontjából szükségesnek ítél.
13./ Felelősségkorlátozás
13.1./ Nem vállalunk felelősséget a Szolgáltatás Ön Által és/vagy más Tagok által okozott hibáiért, vagy amely hibák okozásához bármely Tag hozzájárult. Ugyanígy nem vállalunk felelősséget azért, ha más Tagok számára hozzáférhetővé tett adatait e Tagok rendeltetésellenesen használják fel.
13.2./ Nem vállalunk felelősséget annak következményeiért, hogyha bármely - Ön által utalt - pénzösszeg nem kerül teljes egészében megfizetésre az esedékességkor.
13.3./ Ha olyan hiba merül fel, melyért álláspontja szerint felelősséggel tartozunk, ésszerű lehetőséget kell adnia arra, hogy a hibát kijavítsuk, mielőtt a hiba az Ön saját maga általi kijavítása érdekében bármely költséget és/vagy kiadást vállalna. Ellenkező esetben nem tartozunk felelősséggel.
13.4./ Nem vállalunk felelősséget olyan követelésekért, melyek a Szolgáltatás használatából vagy abból adódtak, hogy megbízott olyan információban és/vagy egyéb más anyagban, amely a Szolgáltatáson keresztül érhető el, vagy amelyet más Tagok juttattak el Önnek.
13.5./ Előfordulhat, hogy a Szolgáltatás használatából adódóan más Felhasználók, és/vagy jogosulatlan személyek (hackerek) hozzáférnek és visszaélnek a Önre vonatkozó információkkal. Nem vállalunk felelősséget olyan visszaélésekért, melyeket más Tagok vagy engedély nélküli felhasználók követtek el a Önre vonatkozó olyan információval és/vagy más anyaggal kapcsolatban, amit Ön tett közzé, vagy juttatott el más Tagok részére a Szolgáltatáson keresztül.
13.6./ Kötelessége csökkenteni minden kárt, sérülést, költséget és kiadást, melyek a fenti rendelkezések alapján érhetik.
13.7./ A szerződésből fakadó esetleges felelősségünk esetén az általunk fizetendő kártérítés mértéke nem haladhatja meg annak az összegnek az ötszörösét, melyet a Szolgáltatásért fizetett jelen szerződés hatálya alatt.
13.8./ Felelősségünk jelen Megállapodásban szereplő kizárásai vagy korlátozásai nem vonatkoznak a felelősség azon eseteire, mely esetekben a felelősséget jogszabály alapján kizárni vagy korlátozni nem lehetséges.
13.9./ Jelen szerződés nem zárhatja ki vagy korlátozhatja a fogyasztóvédelmi jogszabályok által biztosított azon jogait, amelyeket kizárni vagy korlátozni nem lehetséges.
13.10./ Nem vállalunk felelősséget a Szolgáltatás olyan késedelmes teljesítéséért és/vagy más hasonló problémákért, amiket ésszerűen befolyásolni nem áll módunkban, beleértve - nem kizárólagosan - a vis majort, háborút, árvizeket, tűzesetet, munkaügyi vitákat, sztrájkokat, munkabeszüntetéseket, lázadásokat, polgári zavargásokat, rosszhiszemű károkozásokat, robbanásokat, kormányrendelkezéseket és hasonló eseményeket.
13.11./ Nem vállalunk felelősséget a Tagok valótlan állításaiért. Ezért is lényeges bizonyos elővigyázatossági lépéseket megtennie, mielőtt egy másik Taggal üzleti kapcsolatba lépne. Semmilyen felelősség nem terhel bennünket a CÉGPROFITON keresztül történő találkozókért CÉGPROFIT Tagok között, vagy olyan találkozókkal kapcsolatban, melyek a weboldal és annak szolgáltatásai kapcsán Tagok között jönnek létre.
14./ Az információ felhasználása, adatkezelés
14.1./ Az adatok kezelője a CÉGPROFIT.COM weblapon alapuló vállalkozás(4400, Nyíregyháza, Belső Körút 37.) Adatai kezelése a CÉGPROFITadatvédelmi politikájában megfogalmazott módon és feltételekkel történik. Az adatvédelmi politika bármikor elérhető. Kérjük, olvassa el adatvédelmi politikánkat, mielőtt regisztrálja cégét! Minthogy adatvédelmi politikánk jelen Megállapodás elválaszthatatlan mellékletét képezi, a regisztrációval nyilatkozik, hogy az abban foglalt feltételeket elfogadja.
14.2./ A Weboldalra ellátogató felhasználók számítógépének egyes adatai és IP-címei a felhasználók látogatásai rögzítésének céljából naplózásra kerülnek. Ezeket az adatokat kizárólag statisztikák készítésére használjuk fel és nem kerülnek összekapcsolásra a többi adattal. Egyes szolgáltatásaink egyedi azonosítót, úgynevezett cookie-t helyeznek el felhasználóink számítógépén adatfeljegyzés, a felhasználó azonosítása és további látogatásainak megkönnyítése céljából. A felhasználó az Internet hozzáféréshez használt böngészőjében beállíthatja hogy értesítést kapjon arról, ha a CÉGPROFIT cookie-t kíván elhelyezni a számítógépén és a cookie-k küldését bármikor meg is tilthatja.
14.2.1./ A cookie-k olyan szövegfájlok, amelyek vagy a számítógép memóriájába kerülnek ideiglenesen elhelyezésre ("ülő-cookie") vagy pedig a merevlemezen tárolódnak ("permanens-cookie"). A cookie-kat nem programok kidolgozására vagy vírusok terjesztésére használjuk. Ellenkezőleg, a cookie-k legfőbb célja, hogy külön, az Ön cégére szabott ajánlatokat készítsünk, és a szolgáltatás használatát a lehető legidőtakarékosabbá tegyük.
14.2.2./ Akkor is használunk a cookie-kat, amikor a felhasználó szolgáltatásainkat külső reklámfelületen keresztül éri el.
14.2.3./ A permanens cookie-kat arra használjuk, hogy a klikkeléseket nyomonkövessük, és hogy automatikusan megkülönböztessük, ha a felhasználó már részt vett ilyen körkérdésen, vagy a weboldalra felhelyezett info-jelentkezést vagy reklám-intézkedést látta - azért, hogy ezek az oldal legközelebbi meglátogatásakor ne jelenjenek meg újra.
14.2.4./ A Szolgáltatás vállalatcsoportunk tagjainak weboldalaival is össze van kapcsolva, ezért a Weboldalon vállalatcsoportunk tagjai is alkalmazhatnak cookie-kat, melyekért azonban felelősséggel nem tartozunk. Ezért javasoljuk, olvassa el vállalatcsoportunk többi tagjának saját weboldalaikon található adatvédelmi politikáját is.
14.3./ Adatainak felvétele a regisztrációs adatlap kitöltésével történik. Regisztrációs adatai elküldése előtt lehetősége van az esetleges adatbeviteli hibák azonosítására és kijavítására. Regisztrációs ajánlatának visszaigazolása és az aktiválási kód megküldése az Ön e-mail címére küldött üzenetben történik, ezért kérjük, valós e-mail címét adja meg. Az adatkezelés célja látogatottsági statisztikák készítése, jogosultságai azonosítása, bizonyos esetekben hírlevelek és értesítők kézbesítése, valamint hogy a többi felhasználó minél többet tudjon meg az Ön cégéről, vállalkozásáról - azaz a szolgáltatás minél magasabb színvonalú és hatékony működésének biztosítása.
14.4./ Időről időre a CÉGPROFIT az oldal kiegészítéseire és változásaira, valamint különleges ajánlatainkra vonatkozóan hírleveleket küld Önnek.
14.5./ A regisztrációs adatszolgáltatás minden esetben önkéntes. A regisztrációs adatlapon ún. kötelezően kitöltendő mezők kitöltetlenül hagyása azonban azt eredményezheti, hogy nem tudja cégét sikeresen regisztrálni. A regisztrációs adatok addig maradnak a rendszerben, míg azok törlését nem kezdeményezi. A regisztrációs adatokat Adatlapján bármikor módosíthatja. Tájékoztatjuk, hogy a regisztrációs adatlap egyes nem kötelezően kitöltendő rovatai - azok önkéntes kitöltése esetén - különleges adatokat tartalmazhatnak. Ilyen esetekben ezen regisztrációs szabályzat elfogadása írásba foglalt nyilatkozatnak minősül, és azt elektronikusan iktatjuk oly módon, hogy az később is hozzáférhető legyen. Azáltal, hogy kitölti a regisztrációs formanyomtatványt, hozzájárul céges adatai feldolgozásához. Hozzájárul továbbá, hogy Adatlapját a Weboldalon elhelyezzük.
14.6./ Adatbázisainkkal kapcsolatosan minden óvintézkedést megteszünk, hogy az Önre és cégére, vállalkozására vonatkozó információkat biztonságos környezetben tároljuk. A regisztrált adatokhoz a CÉGPROFIT rendszergazdái és a tulajdonosi menedzsment tagjai, illetve bizonyos publikus adatokhoz a többi felhasználó, ill. a portál látogatói férhetnek hozzá. Személyes adatokat a megjelölteken kívül harmadik személyeknek nem adunk át. Ez nem vonatkozik az esetleges, törvény alapján kötelező adattovábbításokra, amelyekre csak rendkívüli esetekben kerülhet sor. Az egyes hatósági adatkérések teljesítése előtt minden egyes adat tekintetében megvizsgáljuk, hogy valóban fennáll-e az adattovábbítás jogalapja, kötelezettsége.
14.7./ Jelen Megállapodás elfogadásával hozzájárul, hogy az Ön által önként megadott adatokat feldolgozzuk és törvény által meghatározott feldolgozott adatformában hirdetési tevékenységünk során felhasználjuk.
14.8./ A szerződések elektronikusan iktatásra kerülnek, azok az időbeli hatály alatt visszakereshetők. Adataidat a budaörsi high-tech szervertermében telepített, 24 órás őrzéssel védett, saját, dedikált szerverünk winchesterein tároljuk. Belső hozzáférés gyakorlatilag lehetetlen, a külső támadások ellen pedig magas szinten felkészített tűzfal védi az adatokat. Ugyanakkor tudatában kell lennie, hogy az adatokat az interneten keresztül történő adattovábbítás- és közvetítés során a technika jelenlegi állása szerint a leggondosabb intézkedések mellett sem lehet teljes körűen megóvni a jogosulatlan hozzáféréstől (pl. hackerek), így az ilyen hozzáférésekből adódóan felelősséget nem vállalunk.
14.9./ A 14.2. pontban megjelölt adatok automatikusan rögzülnek, a többi, személyéhez szorosabban köthető személyes adat megadásáról Ön dönthet. Az adatkezelés jogalapja az érintettek önkéntes hozzájárulása. Személyes adatai kezeléséről tájékoztatást kérhet. Kérésére tájékoztatást adunk az általunk kezelt adatairól, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, az adatfeldolgozó nevéről, címéről (székhelyéről) és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, továbbá arról, hogy kik és milyen célból kapják vagy kapták meg az adatokat. A tájékoztatás az info@cegprofit.com címen kérhető. Cégének, vállalkozásának adatait bármikor helyesbítheti. Erre bejelentkezés után cégének adatlapján van lehetőség. Joga van kérni adatai törlését is a 8.3. fejezetben meghatározott módon. Az adatlapon megadott további - nem kötelezően kitöltendő - adatok törlése az adatlap módosításával úgy lehetséges, hogy az adatokat az egyes adatbeviteli mezőkből kitörli.
14.10./ Amennyiben úgy érzi, hogy megsértettük személyes adatai védelméhez való jogát, igényét polgári bíróság előtt érvényesítheti, vagy kérheti az adatvédelmi biztos segítségét is. Az erre, valamint az adatkezelő kötelezettségeire vonatkozó részletes törvényi rendelkezéseket a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény tartalmazza.
15./ Kártérítés
Vállalja, hogy kártérítést fizet bármely kárért, eljárásért, elmaradt haszonért, veszteségért, díjért, kiadásért, költségért (beleértve a megemelkedett adminisztrációs költségeket és perköltségeket teljes kártalanítási alapon), követelésért, perért és bármely más kárért és/vagy tartozásért, melyet a Szolgáltatás Ön által történő használatából, az Ön által a Szolgáltatáson keresztül közzétett információkból és/vagy egyéb más anyagból, a szerződés bármely megsértéséből, bármely károkozó cselekményből, mulasztásból és/vagy jogszabályi kötelezettség megsértéséből adódóan szenvedünk el.
16./ Eljáró bíróság és alkalmazandó jog
Jelen Megállapodás alkalmazására és értelmezésére a magyar jog irányadó. A Felek jelen szerződésükkel a pertárgy értékétől függően kikötik a Nyíregyházi Városi Bíróság kizárólagos illetékességét, hogy tárgyaljanak bármely, jelen szerződési feltételekkel kapcsolatos jogvitát, beleértve korlátozás nélkül annak érvényességét, értelmezését, teljesítését, megszűnését és megszűnésének következményeit.
17./ Vegyes rendelkezések
17.1./ Jelen Megállapodás kizárólag közöttünk és Ön között jött létre, harmadik személyek jelen megállapodás által nem szerezhetnek jogot, így harmadik személyek nem jogosultak a Megállapodás teljesítését kikényszeríteni. A Megállapodás létrejöttével harmadik személyek bármely, jelen Megállapodás végrehajtására vonatkozó joga az említett harmadik személy beleegyezésére való tekintet nélkül megszűnik.
17.2./ Nem engedményezheti harmadik személyre a Megállapodást, vagy bármely, a Szolgáltatásra vonatkozó jogát. Ugyanakkor nekünk jogunkban áll átruházni a Szolgáltatásra vonatkozó, Jelen Megállapodásból származó bármely jogunkat és kötelezettségünket. Amennyiben választásunk szerint jogaink harmadik személyre szállnak, szabadulunk a jelen Megállapodásból adódó összes felelősség alól.
17.3./ Amennyiben észleli, hogy a weboldalon közzétett valamely tartalom sérti szellemi alkotásaihoz fűződő jogait, közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozatával hozhatja a jogsértést tudomásunkra, valamint kérheti, hogy a jogsértő tartalmat távolítsuk el. Az értesítésnek tartalmaznia kell a sérelem tárgyát és a jogsértést valószínűsítő tények megjelölését, a jogsértő tartalmú információ azonosításához szükséges adatokat, cégnevet, annak székhelyét, telefonszámát és e-mail címét.
17.4./ Nem jelenti a szerződésszegés jóváhagyását vagy nem ad alapot egyéb más szerződésszegésre, hogyha nem lépünk fel haladéktalanul esetleges szerződésszegő magatartása ellen.
17.5./ Jelen dokumentum tartalmazza a közöttünk és Ön között, mint Felek között létrejött teljes megállapodást. Ha valamely illetékes hatóság jelen Megállapodás bármely rendelkezését akár részben, akár egészében érvénytelennek vagy végrehajthatatlannak tartja, az érintett rendelkezés fennmaradó része, továbbá a Megállapodás további rendelkezései érintetlenül hatályban és érvényben maradnak.
|